2.10. Vendégforgalmunk
2015.01.22. 21:32
1. A FÖLD VENDÉGFORDALMA
1. Kialakulása és jelentősége
A céhbeli legénynek vándorolva kellett munkát végeznie, mielőtt mestervizsgát tehetett. Sok magyar tanult Pádua, Bécs és Krakkó egyetemein. Amíg azonban az emberek zöme mezőgazdasági munkát végzett, kivétel maradt a szülőföldtől való eltávolodás.
A vendégforgalom a szolgáltatások egy modern ágazata, amely az ipari forradalom eredményeként jött létre. Az igényt a városi életforma általánossá válása teremtette meg. A lehetőséget a magasabb jövedelem és a közlekedés fejlődése adta. A közlekedési ágazatok közül elsőként a vasút tette lehetővé a tömeges vendégforgalmat.
Az első küldő ország az ipari forradalom szülőföldje, Nagy-Britannia volt. Az első jelentős fogadó ország pedig a tiszta levegőjű, magas hegyekkel ékes Svájc volt.
2000 k. évente a Föld lakosságának tizede lett turista, a belföldi vendég pedig a harmada. Globálisan a munkahelyek és értéktermelés 3%-át, a világexportnak pedig 9 %-át adja. Magyarország vendégforgalmi adottságai jók és ezt jól ki is használja. Nálunk a vendégforgalom a munkahelyek és értéktermelés 6%-át adja.
A vendégforgalom mn. idegenforgalom v. turizmus a szolgáltatások modern, gyorsan fejlődő ága. Ma még a vendégforgalom fele Európán belül zajlik (turisták száma és pénz tekintetében egyaránt). A jövőben Ázsia és Amerika részesedése tovább fog nőni /FrM10-124./. Kína küldésben és fogadásban is első lesz 2020-ra (WTO jóslat).
2. Föld vendégforgalma
1. Fogadás, 2005
Fogadottak száma Fogadottak számaránya az első 15-ből, 2000 Összbevétel
1. Franciaország 1. Ausztria 1. USA
2. USA 2. Magyarország
3. Spanyolország 3. Görögország.
4. Kína.
Jelentőség, pl. a Karib-szigetvilági Barbadoson a keresők fele ebből él.
2. Küldés
Az EU legfőbb küldő országa Németország. Népes is, gazdag is, de se havas hegye, se meleg tengere.
3. Mérleg
Küldő túlsúly: Benelux államok, Németország, Skandináv országok
Fogadó túlsúly: Dél-európai országok, alpi országok, Magyarország.
3. Magterület és periféria
Magterület
|
Látogatott periféria
|
USA
|
Kanada, Mexikó
|
EU-magterület
|
EU-perem
|
Japán és Kis Tigrisek
|
Délekelt-Ázsia, Kína
|
4. Globális kulturális célok
Globális kulturális vendégforgalmi célok
|
|
Ország
|
Város
|
Úti cél
|
Amerika
|
USA
|
New York
Washington
|
Szabadság szobor
Lincoln Emlékhely
|
Európa
|
Franciaország
Olaszország
|
Párizs
Róma
|
Notre Dame 1.
Eiffel torony
Colosseum
Szent Péter Székesegyház
|
Ázsia
|
Szaúd-Arábia
|
Mekka
|
Nagymecset, Kába-kő
|
India
|
Varanasi
Agra
|
hindu zarándokhely
Taj Mahal
|
Kína
|
Peking
|
Nagy Fal 2.
|
Afrika
|
Egyiptom
|
Kairó mellett
|
Gizai piramisok
|
Auszt.-Óc.
|
Ausztrália
|
Sydney
|
Operaház 3.
|
5. Európa vendégforgalma
A Föld vendégforgalmának fele, gyökerek
1. Nyári fürdő vendégforgalmi cél a Földközi-tenger (3)
Spanyolország Barcelonától északra Azúr-part
Francia és olasz Riviéra Marseille és Genova között
Görögország
2. Téli sí vendégforgalmi cél az Alpok (2): Svájc, Ausztria
3. Kulturális vendégforgalom Európában
Párizs: Notre Dame, Bastille maradványa, Louvre képtár, Eiffel-torony; Versaillei kastély
London: Tower, Westminster apátság temploma, Szent Pál székesegyház, Tower Bridge, Big Ben óratornya; Windsori kastély
Róma: Forum Romanum, Szent Páter székesegyház, Colosseum, katakombák
Velence: Szent Márk székesegyház, Dózse palota, Sóhajok hídja
6. A vendégforgalmi komplexum
A vendégforgalom elsődleges (teljes, közvetlen) és másodlagos (részleges, kapcsolódó) ágazatokat tartalmaz.
Elsődleges: utazási iroda, idegenvezető, szállodai személyzet (londíner, pultos, pincér, szobalány, masszőr)
Közlekedés: légi, közúti, vízi
Kereskedelem pl. bolti forgalom, ajándékcsomag
Kultúra pl. Budapesti Tavaszi Fesztivál
Pénzügy pl. bank, biztosító
Modern üzleti szolgáltatások: reklám
8. A vendégforgalom fajtái
Belföldi – külföldi
Fogalma
Mn. belső és nemzetközi vendégforgalom. Nemzetgazdasági szempontból a vendégforgalom szolgáltatási ”termék”. A külföldi vendégforgalom a hazaiak kiutazása esetén behozatal jellegű, mert az országból kimegy a pénz. A külföldiek beutazása kivitel jellegű, mert az országba bejön a pénz.
Belföldi
Földi átlagban a külföldi - belföldi vendégforgalomban részt vevők aránya 1 : 2.5.
”A belföldi idegenforgalom … általában nagyobb jelentőségű a nemzetközi idegenforgalomnál.” /MaP-437./ Pl. ”sun and sea” vendégforgalom: USA – Florida, Hawaii; Oroszország – Krím, Szocsi.
Külföldi
A külföldi vendég három fajtája az ingázó, átutazó és turista.
Ingázó: Nem alszik ott, egyazon határátkelőn lép be és ki. Döntően bevásárló turizmus.
Átutazó tn. tranzit: Nem alszik ott, különböző határátkelőn lép be és ki. Pl. török és balkáni vendégmunkások Németország és szülőhazájuk között. Gyakorta már EU állampolgárok. Magyarországon ”A tranzitutasok nagy része a balkáni országok állampolgára.” /MaP-440./
Turista: Legalább egy éjszakát a fogadó országban alszik.
Magyarországra pl. évente 9 m turista érkezik és 6 m magyar megy külföldre. /Döv-710./ A Magyarországra érkező ingázók és átutazók a turistáknál háromszor többen vannak (30 m).
Mennyiségi – minőségi
A mennyiségi vendégforgalom a vendégek számával mérhető. A minőségi turizmus az egy vendég által ott hagyott pénzzel.
Jellegzetesen kispénzű a fiatalok hátizsákos-hálózsákos turizmusa. Jellegzetes vendégforgalmi luxus az ötcsillagos szálloda. Magyarország legdrágább szállodája a Gresham-palota. A Kárpát-medencéről írják, hogy ”A térség szállodai kínálatában egyértelműen Budapest a legmagasabb színvonal koncentrációjának színtere. A magyar fővárosban 16 ötcsillagos egység várja a belföldi és külföldi vendégeket…” /Döv-701./ Vidéki ötcsillagos szálloda van pl. Hévizen és Tihanyban.
Globálisan jellegzetesen drága Amerika és olcsó Afrika. Drága hely
Európában a francia Riviéra, Mallorca, Davos
Ázsiában az indonéziai Bali
Amerikában a Bahama-szigetek.
Általában drága az USA, ahol a turisták átlagosan 500 000 Ft-ot hagynak ott. Látszólag a szegényeké Magyarország, ahol ennek tizede ez az összeg. Valójában a mi vendégforgalmunk jelentős részben határon túli magyarokat és balkáni átutazókat jelent. Magyarországon az egy főre jutó vendégforgalmi jövedelem (100 000 Ft/fő) pont annyi, mint az USA-ban.
Pénz / fogadott turista
USA, Svájc 500 000 Ft
Ausztria 250 000 Ft Pénzösszegben Ausztria Svájcot 1/3-dal megelőzi.
Európa átlag 200 000 Ft /Fr10M-124./
Magyarország 100 000 Ft Az egy főre jutó magyar vendégforgalmi bevétel egyenlő az USA-éval.
Célja szerint
Triád
Kulturális pl.
műemlék középkori városmag Buda, Sopron, Kőszeg, Pécs
művészeti Budapesti Tavaszi Fesztivál Budapest
történelmi emlékhelyek megtekintése Ópusztaszer, Muhi, Mohács, Eger, Szigetvár, Pákozd
néprajzi tanyasi v. falusi turizmus, népszokások Hollókő, Szentendre, Zalaegerszeg
ökoturizmus növény, állat, természetközeli életmód Gyűrűfű
Fürdő mn. nap és víz; an. ~ ”sun and sea” Siófok, Fertőrákos, Gárdony, Tiszafüred
Sí Gyöngyös - Kékestető
Munka
konferencia turizmus Magyarországon naponta van egy
munkavállalási Székely ácsok alkalmi munkája
bevásárló, árkülönbözet Csapi benzinkút szavanna Mercedessel
Sport
lovasturizmus
bérvadászat Gemenci gímszarvas, erdélyi medve
kalandtúra pl. vadvízi evezés Dunacsún, Liptószentmiklós; Sark, Űr
esemény Hungaroring
Élvezet
gasztro gulyás, pörkölt, halászlé
bor tokaji aszú, badacsonyi szürkebarát
élmény aquapark, kalandpark
szerencsejáték Monte Carlo, Macao, Las Vegas
Egészség tn. rekreáció, re = vissza, kreáció = teremtés, latin
bakancsos turizmus pl. telejsítménytúra
wellness
gyógyturizmus Hévíz, Harkány, Budapest
Család
rokonlátogatás Székelyföld
Vallás
zarándok turizmus Csíksomlyó, el Camino
Törvényen kívüliség
Nepáli kábítószer turizmus, hippik
Bangkoki szexturizmus
Írországból indult abortuszhajó
Boszniai gyilkosságok.
MAGYARORSZÁG VENDÉGFORGALMA
1. Történeti földrajza
A Kárpát-medencében a gyógyvizek ősidőktől fogva látogatott helyek. Felhévíz neve is mutatja, hogy Buda már az árpád korban fürdőváros is.
”A vendégforgalom … a 19. század második felében a vasutaknak köszönhetően vált tömegjelenséggé.” /Fri1-156./
1863 Siófoki vasútállomás és a Sió-zsilip. A budapesti nagypolgárság kedvelt nyári üdülőhelye lesz.
1873 Tátrafüreden megalakították a Magyarországi Kárpát Egyesületet. Menedékházakat építettek, először a Tarpataki-völgyben és a Csorba-tónál.
Az I. világháborút megelőzően már kialakult a mindmáig meghatározó fő vendégforgalmi helyek kettőse (”2B”): Budapest és a Balaton. ”Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton, legismertebb vízparti üdülőhelyünk. … Budapest … a legnagyobb forgalmú idegenforgalmi központ.” /F8N-111./
Csonkaországban a legtöbb külföldi látogató német és osztrák volt. A magyar lakosság 15%-a vett részt a vendégforgalomban. Ekkoriban lendült fel a Dunakanyar és a Mátra-Bükk vendégforgalma.
A kommunista diktatúra idején a lakosság harmada nyaralt és ötödének volt hétvégi háza /MaP-443./. A szociális vendégforgalomban 1.5 millió fő vett részt. A szálláshelyeket az állam (vállalatok, szakszervezet) tartotta fenn. A kommunizmus alatt a mennyiségi szemlélet uralkodott. A külföldiek a vasfüggönytől keletre lévő országokból érkeztek. Jellegzetesek voltak pl. az NDK-sok a Balatonnál.
A rendszerváltás után volt év, hogy Magyarországra érkezett a Földön 5. legtöbb turista. A kommunizmus bukása után megerősödött a minőségi vendégforgalom (1995-2000 között pl. kétszeresére nőtt az egy érkezőre jutó bevétel/MaP-440./).
2. Magyar úti célok egykor és ma
Cél
|
Szint
|
Évszak
|
Nagy-Mo.
|
Vasfüggöny
|
EU
|
Sí
|
Fent
|
Tél
|
Tátra
|
Kékes
|
Olaszország, Ausztria, Szlovákia
|
Fürdő
|
Lent
|
Nyár
|
Adria
|
Balaton
|
Olaszország, Horvátország, Görögország
|
”A magyar állampolgárok is nagy számban utaznak külföldre, elsősorban a kellemes éghajlatú, horvát, görög, olasz tengerpartra. Télen az osztrák, olasz, szlovák síterepekre.” /F8N-112./
A turizmus mennyiségi szempontból nyereséges: az országba 9 millió vendég érkezik és csak 6 m magyar megy külföldre /Döv-710./.
3. Szálláshelyek
Magyarországon 14 %-kal több szálláshely van, mint amennyi lakos.
A vendégforgalmi szálláshely 4 %, a magánnyaraló 10 %.
Szálloda, 100e, 5-1 csillagos
Az 5 csillagos szállodában pl. előírás, hogy a csomagot londíner viszi, külön csomaglift van; teljes a légkondicionálás; a vendég étteremben ehet és az italrendelésben szakmai tanácsadás segíti; bérelhető lakosztály (40m2) is; ki van készítve a fürdőköpeny; stb.
A szállodai férőhelyek fele Budapesten (30%) és a Balatonon (25%) van.
Csoportos szállás, 100e, Panzió, turistaszálló, ifjúsági szálló (pl. nyáron a kollégiumokban)
Kiadó szoba n. Zimmer frei, 200e
Kemping, 100e: Sátorral látogatható.
Magánnyaralók szálláshelyeit 1 millióra becsülik /MaP-451./.
4. Vendégeink
Közlekedés: a zöm gépkocsin, a hátizsákos turista vonaton, a gazdag repülőn, a nyugdíjas hajón érkezik.
”A külföldiek elsősorban a szomszédos országokból … érkeznek. Közülük sokan az elszakított területeken élő magyarok, akik rokonlátogatásra vagy az anyaország megismerésére jönnek.” /F8N-112./
Erre a helyzetre mutat rá a ”Magyar vagyok, nem turista” feliratú póló.
Fogadási arány a küldő ország szerint, 2005, kb. /F8N-112”/
”A legnagyobb forgalmat a szlovák, román és osztrák relációban mérték, a három nemzet állampolgárai együttesen a teljes magyarországi látogatóforgalom 57%-át tették ki.” /Döv-710./
A látogatók fele határon túli magyar, további 30% is a szomszédból jön.
25% Felvidék – szlovák
25% Erdély – román
25% Nyugati (2): német és osztrák.
25 % Egyéb szomszédos (4: ukrán, szerb, horvát, szlovén) és közeli (cseh, lengyel).
A Kárpát-medencébe a medencén kívüli országokból érkezők között ”… a németek összességében messze meghaladják a többi országból érkezők arányát …”
Számban elhanyagolható: Olasz; amerikai, kanadai, brit, japán.
5. Vendégforgalmi csomag
Utazási iroda négy napos vendégforgalmi programcsomagja egy gazdag nyugati csoportnak
1.
Délelőtt: Budai vár: Mátyás templom, Halász bástya, Nemzeti Galéria;
Este: Sétahajózás a Dunán
2.
Délelőtt: autóbuszos városnézés: Andrássy út, Hősök tere
Délután: Szabad program: Duna korzó, Váci utca – ajándékcsomag
3.
Délelőtt: Hortobágy: Őshonos háziállataink, Kilenclyukú híd, lovas bemutató és szekerezés; Gulyás
Este: Borkóstoló az egri Szépasszony völgyben
4.
Délelőtt: Gellért fürdő
Este: Opera.
Ajándékcsomag: Kalocsai fűszerpaprika, Matyó hímzés, Herendi váza, Pick szalámi, Tokaji aszú.
”Idegenforgalmunkban … országpropagandára … van szükség.” /F8N-112./
6. Budapest és környéke
1. Budapest fekvése
Középhegység, Budai-hegység, Gellért-hegy
Duna folyam, Margit-sziget
Alföld, Pesti-síkság
(4): Budai vár, Duna korzó, Váci utca, Andrássy út
2. Budai vár
A várhegyet 10 m vastag édesvízi mészkő fedi
IV. Béla döntése nyomán a tatárjárás után főváros lesz, felépül a királyi palota
A török időktől peremét fal védi – tényleg vár. Ostromok: 1686, 1849, 1944
A Habsburg uralom alatt épül fel a Várnegyed déli részén a Budavári Palota
Nevezetes helye a Bécsi-kapu, Magdolna torony, Szentháromság tér, Mátyás templom, Halász bástya, Budavári Palota: Nemzeti Galéria, Országos Széchenyi Könyvtár.
3. Duna-korzó
A pesti Duna sétánya a Lánchíd és Erzsébet híd között.
A Lánchíd pesti hídfőjénél van az ország legdrágább szállodája, a Gresham palota (a londoni The Gresham biztosító budapesti székházaként épült szecessziós stílusban 1907-ben, luxusszállodává alakították 2004-ben, megvette az Ománi Szultanátus 2011-ben). A Duna parti szállodasoron további ötcsillagos szállodák sorakoznak pl. InterContinental, Marriot. Teraszos éttermek, kávézók szegélyezik. Vonzó a túlparti Budai Vár és Gellért-hegy látványa is.
Pest magva a középkori révhely keleti kikötője, a mai Erzsébet-hídnál volt. Március 15-e téren épült a római korban Contraaquincum és a Belvárosi Plébániatemplom.
4. Váci utca
Pest középkori városmagva az V. kerület déli része, melyet a Duna mellett a (5) Vörösmarty tér, Deák tér, Astoria, Kálvin tér és Fővám tér határol.
Ezt szeli át dél-északi irányban Magyarország leghíresebb sétáló utcája, a Váci utca. A Váci-kapu után tényleg Vácra vezetett – tehát az M2-es jogelődje. Az itt sűrűsödő több mint 500 üzlethelység a gazdag külföldi vendégekre szakosodott.
5. Andrássy út és Hősök tere
Sugárútként vágták, paloták szegélyezték. Az Andrássy út alatt vezetett kontinentális Európa első metrója, hogy a forgalom ne zavarja az úri kocsikat.
A Hősök tere a milleniumra készült; központjában a Hét Vezér lovasszobra, Gábriel arkangyal tartja a Szent Koronát.
Északra a Szépműveészeti Múzeum, keletre a Városligeti-tó és a Vajdahunyad vár mása, délre az Iparművészati múzeum
6. Környék
Szetendre: Falumúzeum
Gödöllő: Grassalkovich kastély: ”A magyar Versaille”; Máriabesnyői kegyhely
Visegrád: Salamon torony, Visegrádi vár, Királyi palota
Esztergom: Esztergomi vár, Esztergomi bazilika, Duna múzeum
7. Balaton
A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava. Vize jó minőségű, tiszta. Nyáron kellemesen felmelegszik.
Vendégforgalma idény-jellegű. A bevételek zöme a nyári hónapokra esik. Télen csendes, szinte kihalt.
Partvidékén várak, szőlők, és a Balatonfelvidéki NP. természeti értékei sorakoznak.
”… 3000 km2-nyi területén több mint 100 idegenforgalmi adottságú település található.” /MaP-446./
Földtan: Badacsony, Hegyestű, Aranyház
Élővilág: Kisbalaton, Nagyberek
Borvidék: Balatonfüred-Csopaki
Egyházi: Tihanyi Apátság
Történelmi emlék: Szigligeti vár, Festetich kastély
Gyógyfürdrő: Hévíz, Zalakaros.
8. Egyéb kiemelt üdülőkörzetek
1. Táblázat
|
Kiemelt üdülőkörzetek
|
Csúcsnépesség
|
Főhelye
|
Érték
|
1.
|
Balaton
|
1 000 000
|
Siófok
|
Fürdés
|
2.
|
Dunakanyar
|
200 000
|
Vác-Esztergom
|
Tájkép
|
3.
|
Mátra-Bükk
|
140 000
|
Gyöngyös-Eger-Miskolc
|
Hegy
|
4.
|
Velencei-tó – Vértes
|
100 000
|
Székesfehérvár
|
Fürdés
|
5.
|
Mecsek-Villány
|
80 000
|
Gárdony
|
Műemlékváros, hegy
|
6.
|
Sopron – Kőszeg-hegyalja
|
40 000
|
Sopron-Kőszeg
|
Műemlékvárosok
|
7.
|
Tiszató
|
|
Tiszafüred
|
Fürdés
|
2. Dunakanyar
A legszebb magyarországi Duna-szakasz
Esztergom: Bazilika, Keresztény Múzeum
Visegrád: Salamon torony, Palota, Vár
3. Mátra-Bükk
”… itt van az ország 500 m tengerszint felett elhelyezkedő területének kétharmada.” /MaP-448./
Gyöngyös: Mátra Múzeum, a Mátra vendégforgalmi kapuja, része Kékestető à
Itt található Magyarország leghosszabb sípálya (1.8 km).
TV-torony kilátója van (180 m magas).
A trianoni békediktátum után vált jelentőssé mint Magyarország teteje. Az 1014 m-es tetőt nemzeti színűre festett kő jelzi.
Eger: vár, bazilika
Bükki Nemzeti Park: Szalajka-völgy, Bükk-fennsík, Garadna-völgy, Szinva-patak, Lipicai-ménes, pisztrángtelep, Istállós-kői barlang, Szelta-barlang
4. Velencei-tó – Vértes
”… a főváros és Székesfehérvár strandja.” /MaP-448./
5. Mecsek-Villány
Pécs: Műemlékváros, bazilika, dzsámi
Harkány: gyógyfürdő
5. Sopron – Kőszeg-hegyalja
Sopron: műemlékváros, Tűztorony
Kőszeg: műemlékváros, Jurisich vár
6. Tiszató
A legfiatalabb kiemelt terület.
A Tiszát Kiskörénél felduzzasztották. Az erőmű áramot termel, és a duzzasztás lehetőséget ad a Jászsági- és Nagykunsági-főcsatorna kiágazására.
Van ahol motorcsónakkal is járható.
Madárbarátok egyik kedvenc helye.
9. A Kárpát-medence vendégforgalmi területei
Az egyes térségek vendégforgalmi feltártsága: Őrvidék – Szlovákia – Magyarország – Erdély – Pannon-Horvátország – Szerb Délvidék és Kárpátalja.
Nevezetes vendégforgalmi terület a Tátra vidéke és a Székelyföld.
1. Tátra
Az első menedékházakat a Magyar Kárpát Egyesület építette és a turista utakat is mi tűztük ki.
Élővilágának jellegzetes magashegységi faja a zerge, mormota, szirti sas; havasi gyopár a lengyel oldalon.
Jellemző a bakancsos turizmus.
Itt található a Kárpát-medence legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi csúcs (2655 m).
Nevezetes a Tarpataki vízesés, mely egy jégár függővölgyéből zúdul le.
A Csorba-tavat végmoréna gátolta és helyén hosszasan olvadozott egy holtjég darab.
Meghatározó a sí vendégforgalom: Alacsony-Tátra Dóval, Chopok
2. Székelyföld
A magyarság hétszázezres keleti tömbje.
Szováta à Sóvidék, Sószikla, Bányajárás, Medve-tó
Gyergyószentmiklós à Gyilkos-tó, Békás-szoros: Oltár-kő; a Balánbánya felett magasodó Egyes-kőről mintázták a Budapesti Állatkert szikláját.
Csíkszereda à Csíksomlyó
Nevezetesek a vulkánossággal összefüggő szénsavas borvizek, a Szent Anna-tó krátertava, a Torjai Büdös-barlang és a kovásznai Pokolsár iszapvulkánja.
10. Alkalmak
Közép-Magyarország
Budapest Tavaszi Ünnepi Játékok
Sziget Fesztivál (200e külföldi)
Közép-Dunántúl
Székesfehérvár Koronázási Ünnepi Játékok
Nyugat-Dunántúl
Szombathely Történelmi játékok
Dél-Dunántúl
Balatonboglár Boglári Szüreti Fesztivál
Mohács Busójárás
Észak-Magyarország
Balassagyarmat Palóc Búcsú
Észak-Alföld
Debrecen Virágkarnevál
Dél-Alföld
Szeged Ünnepi játékok
Békéscsaba Kolbász fesztivál.
|